|
Kedves Barátom!
Rendes főnök akarsz lenni, ezért besegítesz a munkába itt-ott? Pakolsz egy kicsit a raktárban, megírsz néhány levelet a titkárnőd helyett, ellenőrzöd a bevételeket a pénzügyes helyett.
Végül utolsóként, este kilenckor mész csak haza.
Elterjedt tévhit, hogy az a legjobb dolgozó, aki a legtöbbet dolgozik, és persze ugyanez igaz a főnökre is.
De vigyázz! Sokan bújnak az elfoglaltság mögé, hogy ne kelljen megcsinálniuk egy-egy nehéz feladatot. Könnyebb a napi rutint folytatni, mint változtatni a rendszeren, megtanulni valami újat, kilépni a jól megszokott dolgok közül.
Aki sokat dolgozik, még nem biztos, hogy jól dolgozik… Még a cégvezetők is képesek beleesni ebbe a hibába.
Te mersz változtatni, amikor arra szükség van?
Ehhez nem robotolásra van szükséged, hanem még több tudásra!
A szakmádban már megvan a tudásod, de a cégvezetésben is szakembernek számítasz?
Spórolj meg néhány próbálkozással töltött évet és néhány millió nehezen megkeresett Forintot azzal, hogy bevált módszereket tanulsz a cégvezetésről.
Nem kell feltalálnod a spanyol viaszt! Már kész, és iparágtól függetlenül sikerrel használják szerte a világban.
A Ketyegjen a cég, mint a Doxa óra! előadáson ízelítőt kapsz a tananyagból. Már ez a néhány órás előadás is elképesztően hasznos segítség lesz.
„Érdekes, pezsgő előadás, amely rávilágított mindennapi hiányosságainkra. Nem csak a munkavégzésünk, hanem egész életünk hatékonyabbá tételéről szólt.” Horváthné Borsodi Mónika ügyvezető Borsodi Műhely Kft.
„Ez az előadás abban tud kis- és milliárdos cégek vezetőinek segíteni, hogy hogyan lehet a mókuskerékből kiszállni, és profin irányítani a cégedet!” Nagy Katalin ügyvezető Softime Kft.
Ne hagyd ki ezt a gondolkodást formáló előadást:
Jelentkezz az előadásra itt»
Az Erő legyen Veled:
Piroska Gyula A cégtulajdonosok barátja Hogy ne érezze magát egyedül a cégtulajdonos
Leiratkozás
© 2015. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva.
Barátom info@xxxxxxxxxxx
|