|
Boldog Újévet kívánunk!
Mit jelent a vállalati kultúra? Vajon ez a csak a nagyvállalatok kiváltsága, vagy létfontosságú a kis- és
középvállalkozások számára is?
Klubunkon meg fogjuk pontosan érteni, hogy egy cég mindennapjait hogyan alakítja és
hálózza be saját szabály- és értékrendszere. Meg fogjuk tudni, hogy pontosan meghatározott
részei vannak cégkultúránk írásba foglalt „kézikönyvének", illetve ezek a
részek mi alapján kerülnek kidolgozásra.
Az előadás ki fog térni arra, hogy kinek a feladata az írásba foglalás
és a munkatársakkal való megismertetés. Azt is látni fogjuk, hogy a megismertetett leírás és
annak pontos követése hogyan befolyásolja a cég piaci kilátásait, konkrét forgalmát,
jövőjét és sikerességét.
Geert Hofstede, amerikai kommunikáció kutató szerint: "Az emberi közösségeknek az a kultúra, ami az egyénnek a
személyiség."
Figyelembe véve a fenti meghatározást, láthatjuk, hogy a helyes, illetve
munkatársaink és a külvilág számára vonzó vállalati kultúra kialakítása
nagyban befolyásolni fogja a cég piaci megítélését. Ahogyan egy kellemes személyiséggel
megáldott ember is sikeresebb kapcsolatépítésben, mint egy kiállhatatlan „nehéz ember", úgy egy
társadalmilag jól elfogadott „cégviselkedés" is elnyeri méltó jutalmát.
Minden kultúra hiedelmekből, értékekből, normákból, viselkedési,
szervezési és kommunikációs szabályokból, szimbólumokból, rítusokból és
még sok más összetevőből áll. Klubunkon ki fogjuk vizsgálni ezen összetevők üzleti
megnyilvánulásait (szabály – belső irányelv; szimbólum – munkaruha, irodaház; rítus
– értekezlet, kommunikáció – hogyan beszélünk egymással az ügyfelek előtt, stb.)
és megtárgyaljuk ezek pontosan forintosítható hasznait.
Azt már biztosan kijelenthetjük, hogy egy szervezetlen, gorombán kommunikáló
(kívül és belül), rossz lelki és fizikai benyomást nyújtó, koordináció mentes
cég nem is reménykedhet abban, hogy megállja a helyét ebben a szédítő piaci versenyben.
Azonban a kultúra nem öröklődik vagy „betöltődik" valahonnan. A
kultúrát kialakítjuk és oktatás, nevelés útján továbbadjuk. Minden
cégvezetőnek ismernie kell a vállalati kultúra kialakításának és
betanításának módját, ha nem akarja ijesztő kollégáival elrettenteni a pénzét
nála elkölteni kívánó klienseket!
.Arra kérjük a cégvezetőket, valamint a felső- és
középvezetőket, hogy személyesen ők is jelenjenek meg ezen az előadáson, ne csak a munkatársaikat
küldjék el maguk helyett, mert ezek az adatok alapvetően vezetőnek szólnak!
JELENTKEZEM
ELŐADÓ: NAGY GÉZA, CÉGDOKTOROK
ÜGYVEZETŐJE.
IDŐPONT: 2016. február 11. 9:45-12:15
óráig, csütörtök
HELYSZÍN: 1097 BUDAPEST, Lurdy Ház 1. emeleti 1-es
terem
Könyves kálmán krt. 12-14.
|
Mit mondtak rólunk:
"Ilyen adatokat, amiket itt kapok, Magyarországon máshol nem hallani, még pénzért sem, nemhogy
INGYEN!"
Serdült
József Utánfutó Centrum Kft.
„A cél az volt, hogy egy már telítettnek gondolt területen(angol nyelvoktatás) meg tudjunk
erősödni, tudjunk fejlődni, és képesek legyünk nagy távlatokban gondolkodni.
Ehhez eszköz kellett. Olyan eszköz, ami nem egy elefántcsont toronyban készült, messze minden
realitástól, hanem olyan eszköz, amit már másnap el lehet kezdeni alkalmazni és a megfelelő hatást
lehet elérni vele.
A képlet a következő:
PR 95%
Marketing 4%
Értékesítés 1%
ÉS!!! Ha valaki ezzel nem ért egyet, NEM LESZ ESÉLYE!!!
Nagyon köszönöm, mert így nekem, a családomnak és a nyelviskolámnak is van lehetősége
méltó módon léteznie."
Dunay Péter Speek Nyelviskola
"Maximálisan megértem azokat a férfiakat, akik munka után hazamennek, és csak berogynak a fotelbe,
újságot olvasnak, tv-t néznek, mindegy mit csinálnak, nem csinálnak semmit, csak néznek ki a
fejükből. Ez a cégvezetés egy agyleszívás, annyira kiveszi az emberből az összes energiát."
Most már persze nem így érzek, sikerült úgy kiosztani a feladatokat, úgy megszervezni a napokat,
hogy ne érezzem magam túlterheltnek, de legalább egy éven keresztül úgy éreztem, hogy képtelen
vagyok a munkán kívül bármihez is nyúlni. Mostanában újra van időm és energiám
sütni-főzni! Tehát azoknak a pasiknak, akik a fenti dolgot művelik, el kellene menniük iskolába, megtanulni, hogy
lehet ezt másképp is csinálni! Nem feltétlenül kell belerokkanniuk!"
K. É.
|