|
Tisztelt Adatvédelmi Munkatárs! A kétnapos konferencia célja, hogy minél szélesebb közönség számára tegye megismerhetővé és érthetővé az adatvédelem jogi kereteit, a magánszférára potenciálisan veszélyt jelentő technológiai újítások alkalmazásának korlátait, valamint az olyan, az állampolgárok személyes adatait leggyakrabban érintő adatkezelések szabályait, mint a marketing célú és a munkahelyi célú tevékenységek. Az előadások célja emellett az is, hogy a hallgatóság megismerje a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetőleg a bíróságok vonatkozó gyakorlatát is. Az előadást ezért gyakorló adatvédelmi ügyintézőknek, ügyvédeknek, vállalati jogászoknak és mindazoknak ajánljuk, akik az adatvédelem területén tevékenykednek, vagy az személyes adatok védelméhez fűződő jog aktuális érvényesülése iránt aktívan érdeklődnek. Figyelem - Önök kényelmét figyelembe véve helyek csak korlátozott számban! Új adatvédelmi törvény – 2016. évi NAIH, bírói, ügyvédi gyakorlat és trendek IDŐPONT: 2016. március 01-02. 09:00 – 16:00; HELYSZÍN: Danubius Healt Spa Resort Margitsziget****
Előadók: Dr. Buzás Péter: – vizsgáló, Audit és Információszabadság Főosztály, Információszabadság Osztály, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) Dr. Osztopáni Krisztián: – vizsgáló, Audit és Információszabadság Főosztály, Audit Osztály, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) Dr. Kulisity Mária – bírónő, Fővárosi Közigazgatási és Munkaügy Bíróság Dr. Soós Andrea Klára – okleveles közgazdász, ügyvéd, adatvédelmi gyakorló szakember, igazságügyi mediátor Tematika:1. nap – 2016.március 01.9:00-09:30: Regisztráció 9.30-11.00 – Adatvédelmi alapok I. (90 perc)Dr. Buzás Péter – Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
11:00-11:15 – Kávészünet 11.15-12.45 – Adatvédelmi alapok II. (90 perc)Dr. Osztopáni Krisztián – Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
12.45-13:15 – Ebédszünet 13.15-14.15 – A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (60 perc)Dr. Buzás Péter: – Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
14.15-14:30 – Kávészünet 14:30-16:00 – Reklámcélú adatkezelések (90 perc)Dr. Osztopáni Krisztián – Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
——————————————————————————————– 2. nap – 2016.március 02.9:00-09:30: Regisztráció 09:30-11.00 – Munkahelyi adatkezelés (90 perc)Dr. Kulisity Mária – bíró, Fővárosi Közigazgatási és Munkaügy Bíróság
11.00-11.15 – Kávészünet 11.15-12.15 – Az európai szabályozás státusza és várható rendelkezései (60 perc)Dr. Soós Andrea Klára – okleveles közgazdász, ügyvéd, adatvédelmi gyakorló szakember, igazságügyi mediátor
12:15-12:45 – Ebédszünet 12.45-14:15 – A kamerás megfigyelés általános és speciális követelményei: (90 perc)Dr. Osztopáni Krisztián – Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
14.15-14:30 – Kávészünet 14.30-16:00 – Technológiai újítások az adatvédelem tükrében (90 perc)Dr. Buzás Péter – Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Konferenciát követően az előadás anyagot írásvédett, pdf formátumban a megadott email címre kiküldjük.Részvételi díj:
Állami/közintézmény esetén kérhető végszámla alapján történő utalás.A részvételi díj magába foglalja: Jelentkezési lap ezen emailünkhöz csatolva. Bővebb információ, online jelentkezés: ITT Lájkolja a face oldalunkat, hogy mindig elsőként tudja meg a legérdekesebb adatvédelmi híreket: LÁJK Leveleinkkel nem zavarni, hanem tájékoztatni szeretnénk Önt ADATVÉDELEM témájában. Amennyiben nem Ön, hanem kolléga vagy más személy illetékes az adatvédelem területén, kérem válaszként írja meg a kolléga vagy külsős személy helyes email címét, Ön pedig ezt követően nyomja meg a LEIRATKOZÁS gombot alul. Köszönjük szépen, hogy ezzel is segíti a mi és Ön kollégája munkáját. Kérem leiratkozáshoz kattintson ide: Leiratkozás |
Attachment:
jelentkezesi_lap_word.doc
Description: MS-Word document