|
Gyakori probléma a KKV(kis-középvállalatok) szektorban, hogy a
cégvezető ténylegesen vagy érzése szerint egy személyben irányítja a cég minden
területét és azok folyamatait. Vezetési „stílusa" hasonlít egy a háló közepén
ülő pókhoz, aki hálójának minden apró rezdülésére kiszalad, hogy kontrollálja
az aktuális történéseket. Bár humoros a leírás, a mindennapok megélése, a fizikai
és a lelki fáradtság állandósulása, valamint a túl korai testi betegségek kialakulása
egyáltalán nem tekinthetőek mosolyt érdemlőnek.
Jó lenne azt mondani, hogy ez csak a kis cégek sajátossága és idővel
kinövik, de találkoztunk már kétszáz fős céggel is, ahol a középvezetés teljes
mértékben hiányzott, egy elgyötört tulajdonossal az élen. Amikor kivizsgáltuk a cég
fejlődésének megtorpanását előidéző okokat, azt találtuk, hogy soha nem is volt olyan HR
stratégiájuk, amely a vezetői struktúra kiépítését tűzte volna ki célul, illetve
sosem volt tudatos szándékuk olyan munkatársakat felvenni, akik vezetővé válhattak volna az idők
során.
De mi lehet az oka annak, hogy az első számú vezető nem épít maga
alá tényleges vezetői struktúrát?
Az első cégvezetői lecke az lehetne, hogy míg a „pókok" követőket
szerveznek maguk alá, addig a struktúrában gondolkodó vezetők maguk alá is vezetőket tesznek, de olyan
vezetőket, akik szintén vezetőket keresnek beosztottnak.
Javaslom, hogy tanuljon többet erről a témáról, mert szó szerint
cége élete múlik rajta.
.Arra kérjük a cégvezetőket, valamint a felső- és
középvezetőket, hogy személyesen ők is jelenjenek meg ezen az előadáson, ne csak a munkatársaikat
küldjék el maguk helyett, mert ezek az adatok alapvetően vezetőnek szólnak!
JELENTKEZEM
ELŐADÓ: NAGY GÉZA, CÉGDOKTOROK
ÜGYVEZETŐJE.
IDŐPONT: 2016. június 02.
csütörtök 9:45-12:15 óráig
HELYSZÍN: 1097 BUDAPEST, Lurdy Ház 1. emeleti 1-es
terem
Könyves kálmán krt. 12-14.
|
Mit mondtak rólunk:
"Ilyen adatokat, amiket itt kapok, Magyarországon máshol nem hallani, még pénzért sem, nemhogy
INGYEN!"
Serdült
József Utánfutó Centrum Kft.
„A cél az volt, hogy egy már telítettnek gondolt területen(angol nyelvoktatás) meg tudjunk
erősödni, tudjunk fejlődni, és képesek legyünk nagy távlatokban gondolkodni.
Ehhez eszköz kellett. Olyan eszköz, ami nem egy elefántcsont toronyban készült, messze minden
realitástól, hanem olyan eszköz, amit már másnap el lehet kezdeni alkalmazni és a megfelelő hatást
lehet elérni vele.
A képlet a következő:
PR 95%
Marketing 4%
Értékesítés 1%
ÉS!!! Ha valaki ezzel nem ért egyet, NEM LESZ ESÉLYE!!!
Nagyon köszönöm, mert így nekem, a családomnak és a nyelviskolámnak is van lehetősége
méltó módon léteznie."
Dunay Péter Speek Nyelviskola
"Maximálisan megértem azokat a férfiakat, akik munka után hazamennek, és csak berogynak a fotelbe,
újságot olvasnak, tv-t néznek, mindegy mit csinálnak, nem csinálnak semmit, csak néznek ki a
fejükből. Ez a cégvezetés egy agyleszívás, annyira kiveszi az emberből az összes energiát."
Most már persze nem így érzek, sikerült úgy kiosztani a feladatokat, úgy megszervezni a napokat,
hogy ne érezzem magam túlterheltnek, de legalább egy éven keresztül úgy éreztem, hogy képtelen
vagyok a munkán kívül bármihez is nyúlni. Mostanában újra van időm és energiám
sütni-főzni! Tehát azoknak a pasiknak, akik a fenti dolgot művelik, el kellene menniük iskolába, megtanulni, hogy
lehet ezt másképp is csinálni! Nem feltétlenül kell belerokkanniuk!"
K. É.
|