| | | | Tisztelt Cégvezető!
500 KKV cég közül 100 cég lépett eddig a külpiacokra, s a fennmaradó cégek 4 százaléka mondta, hogy exporttevékenységbe fogna a következő három évben. Az exportálók árbevételének átlagosan 26 százaléka származik külföldi értékesítésből, azonban a harmada számolt be arról, hogy fokozatosan nő a kivitel volumene, a következő három évben pedig ezen cégek egyharmada tervezi a külpiaci tevékenységének bővítését. Az exportáló vállalkozások közül a legtöbben gépeket, szerszámokat, alkatrészeket visznek külföldre, az építőipari és a mezőgazdasági termékek is jellemző külkereskedelmi cikkek.
Forrás: a kutatást a Budapest Bank megbízásából a Gfk végezte 2017 május-júniusában, a legfeljebb 10 milliárd forintos árbevétellel rendelkező, magyar tulajdonú társas vállalkozások körében.
A cégek 77 százaléka megelégszik a hazai piac nyújtotta lehetőségekkel. Ha Ön úgy gondolja, hogy az exportra lépés bővítené cége lehetőségeit és piaci értékét, akkor jöjjön el konferenciánkra, ahol számos gyakorlati tapasztalaton túl kapcsolatokat, információkat és gyakorlati segítséget kaphat e stratégiai lépés megtervezéséhez.
A program és a jelentkezési lap az alábbi honlapon található: http://konferencia.hgmedia.hu/fokuszban-a-kereskedelmi-merleg/
Az Early bird regisztráció már elérhető!
Nyitóelőadónk:Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter | |
| |  | |
| | További előadóink többek között:
Kun Gábor, az MNKH vezérigazgató-helyettese Dr. Dancsó József, az Eximbank operációs vezérigazgató-helyettese Fasimon Sándor, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi ügyekért felelős alelnöke Schőberl Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója, nagykövet Szakács Hedvig, a DUIHK alelnöke, a ZIMBO Perbál Húsipari Termelő Kft. ügyvezetője Dr. Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese Bencze Tamás, a Fővárosi Vízművek Zrt. nemzetközi üzletfejlesztési igazgatója Pető Ernő, a ChinaCham elnöke Pavel Ilin, az Orosz Gazdaságfejlesztési Minisztérium Magyarországi Képviselet megbízott vezetője Bojár Gábor, az Aquincum Institute of Technology alapítója Dr. Becsey Zsolt, a Károli Gáspár Református Egyetem Gazdaságdiplomáciai szaktanácsadó szakirányú továbbképzés szakfelelőse, volt külgazdasági államtitkár Kőrösi András, a Szatmári Malom Kft. minőségbiztosítási managere Wenczel Richárd, az IVSZ általános elnökségi tagja Zsembery Levente, az X-Ventures vezérigazgatója és a HVCA elnöke Losó Adrienn, a Mirsa Zrt. vezérigazgatója Forintos Róbert, a Tradeland Kft. ügyvezetője Erős Veronika, az MNKH üzletfejlesztési igazgatója Rapcsák Dániel, a Vanessia Kft. szakmai igazgatója
| |
| | Megéri folyamatosan a Fókuszban maradni!
Üdvözlettel: Haraszti Márta Projektvezető KOD Média Kft. E-mail: haraszti.marta@xxxxxxxxxxx
Ez az üzenet a FÓKUSZBAN: konferenciasorozat hivatalos hírlevele. Tájékoztatjuk, hogy e-mail címe, valamint adatai a nyilvános és elektronikusan közhiteles cégnyilvántartásból származnak. Adatkezelési szabályzatunkat itt találja.
© KOD Média Kft. 2018. | |
| | | | Amennyiben le kíván iratkozni hírlevelünkről, itt megteheti: Leiratkozás | | | |
| |
![]() |