Hamarosan egyenlő munkabér illeti majd meg a helyi és külföldi munkavállalókat!
A 2020. július 1-jén hatályba lépő új járuléktörvény sok egyéb módosítás mellett a külföldön kiküldetésben dolgozók járulékalapjának számítási módját is jelentősen megváltoztatja, amely az eddigiekhez képest plusz költségeket jelenthet a munkáltatóknak.
Ráadásul közeleg az az időszak (2020 nyara) is, amelytől kezdve – a kiküldetésről szóló uniós irányelv és a magyar jogszabályok alapján is – azonos szabályok vonatkoznak majd a helyi és a kiküldött munkavállalókra. A munkáltatók a jelenlegi szabályok értelmében nem kötelesek a fogadó országban érvényes minimálbérnél többet fizetni kiküldött dolgozóiknak, az új előírások azonban épp azt a célt szolgálják, hogy a külföldön dolgozó munkavállalók ugyanazokra a bérre, illetve juttatásokra legyenek jogosultak, mint a helyiek.
Az irányadó uniós irányelv alapfeltételei közé tartozik ugyanis a kiküldött munkavállaló védelme, így többek között a minimális bérszint előírása, a maximális munkaidőre vonatkozó rendelkezések betartatása, az éves fizetett szabadság biztosítása, valamint a munkahelyi egészség és biztonság szabályainak alkalmazása. Így a fogadó magyar munkáltatónak biztosítania kell, hogy a külföldi munkavállalókat is megillessék a Munka Törvénykönyvében meghatározott minimumjogok a kiküldetés időszaka alatt, amelyről tájékoztatnia kell a külföldi munkáltatót is.
Ismerje meg a külföldiek foglalkoztatására és a belföldi és külföldi kiküldetésre vonatkozó aktuális és a hamarosan várható új szabályokat is, valamint a költségek adózási-munkajogi vonzatát.
Webinárium: A kiküldetés 2020. évi kihívásai
Fókuszban a belföldi és a külföldi kiküldetés aktuális és várható új előírásai – Online leckékkel kiegészített webinárium
Előadó és a leckék szerzője
Horváth Józsefné
a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete és
a Magyar Könyvvizsgálói Kamara minősített oktatója
Időpont:
2020. március 24. kedd (09.00 – 17.00); regisztráció: 08.30 – 09.00
A képzés formája:
Webinárium
Az online leckék kiküldésének kezdete:
2020. március 25-étől, 4 héten keresztül
Több, mint egy egyszerű szeminárium!
Miért érdemes részt vennie?
Jelentkezés esetén Ön az alábbi anyagokhoz, szolgáltatásokhoz jut hozzá:
✓ részvétel a webináriumon,
✓ a képzést kiegészítő 4 db online lecke,
✓ részvétel az online vizsgán,
✓ sikeres vizsga esetén névre szóló oklevél.
FAM tagoknak automatikusan 20% kedvezmény jár!
A Fórum Akadémia Membership tagoknak a részvétel esetén
20% kedvezményt biztosítunk! Kattintson
ide a további részletekéért!
Képzésünk fő témái:
✓ Milyen különbségek vannak az egyes kiküldetési formák között?
✓ Mikor szükséges a munkavállaló hozzájárulása és a munkaszerződés módosítása?
✓ Mi a teendő, amennyiben a fogadó ország szabályai kedvezőbbek a hazai előírásoknál?
✓ Melyek a társadalombiztosítási szabályok egyezményes és nem egyezményes országban történő munkavégzés esetén?
✓ Melyek az üzleti utazás során felmerülő kiadások? Melyek a költségtérítés, napidíj során felmerülő leggyakoribb kérdések?
✓ Melyek a költségelszámolás lehetséges módjai és az elszámolásra kiadott előleg szabályai?
✓ Melyek a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatásának szabályai?
✓ Kinek fizethető munkába járás?
A képzés során konzultációs szekciót is tartunk, a digitális leckéket záró online vizsga sikeres elvégzése esetén pedig névre szóló tanúsítványt küldünk Önnek! Biztosítsa a helyét még most!
Üdvözlettel,
dr. Pőcze Edina
Termékfejlesztési Vezető
Fórum Média Kiadó