![]() |
Transzferár: négyből három NAV-ellenőrzés után fizetni kell!
|
Az adóhivatal tavaly több száz ellenőrzést végzett a transzferárazással összefüggésben. Ezek során azt vizsgálta, hogy a kapcsolt vállalkozások egymás között a szokásos piaci árral összhangban kötöttek-e ügyleteket. Az erre vonatkozó vizsgálatok 73 százaléka zárult adóhiány megállapításával, aminek következtében az érintett vállalatoknak összesen 12 milliárd forinttal emelkedett az adóalapjuk.
A NAV tervei között idén is kiemelt helyen szerepel a transzferárazással kapcsolatos szabálytalanságok feltárása, és a magyar adóellenőrök külön képzésben is részesülnek ezen a területen. A hivatal ráadásul egyre szofisztikáltabb elemzéseket követel meg a vállalatoktól. A NAV elvárja például, hogy a vállalatok a transzferárak alátámasztására készített összehasonlító elemzéseiben részletesen mutassák be, mikén hatott a pandémia a kapcsolt tranzakciókra, és ugyancsak indokolni kell a szükségessé vált kiigazításokat is.
Kényelmes, digitális képzésünk segít Önnek a hatósági ellenőrzésekre való felkészülésben!
|
Transzferár-dokumentáció a gyakorlatban
6 leckéből álló képzés pénzügyi vezetők és cégvezetők számára
|
Dátum:
Képzésünk folyamatosan elérhető, így arra időponttól függetlenül bármikor jelentkezhet!
Szakértő:
Dr. Lakatos Mária egyetemi docens, Neumann János Egyetem
Miért érdemes részt vennie a képzésünkön?
✔ Mert megbízható forrásból ismerheti meg a vonatkozó szabályozást, és minden információt biztosítunk ahhoz, hogy transzferár-dokumentációja maradéktalanul megfeleljen a törvényi előírásoknak!
✔ Mert bepillantást nyerhet a NAV ellenőrzési gyakorlatába, módszereibe is.
✔ Mert az e-leckék áttanulmányozása után egy feleletválasztós online vizsga keretében ellenőrizheti megszerzett tudását. Sikeres vizsga esetén pedig névre szóló tanúsítványt küldünk Önnek!
Hogyan működik az online képzés?
1. A regisztráció és a jelentkezés leadása után a felhasználói fiókján keresztül, a „Kurzusaim” menüpontban éri el az első továbbképzési anyagot.
2. Ezt követően minden további modulhoz akkor fér hozzá, ha kitöltötte az előző modul végén található rövid tesztet. Így saját időbeosztásának megfelelően tud haladni az anyaggal.
3. A kurzus teljesítése után a rendszerből letöltheti a személyre szóló tanúsítványát is.
|
|
|
SkillEd – Forradalom az online oktatásban
Cím: 1139 Budapest, Váci út 91.
Tel.: +36 1 273 2090
Web: www.skilled.hu8390/7127/3
Amennyiben nem szeretne több levelet kapni tőlünk, itt leiratkozhat.
|
![]() |
|