![]() |
Kiemelkedő bérszámfejtési szakértőt faragunk belőled!
|
Ahogy sok szakmában, úgy a bérszámfejtésben is jellemző, hogy az iskolában magunkra szedett tudás önmagában nagyon kevés ahhoz, hogy boldogulni tudjunk, hiszen egyszerre kell alkalmazni a munka törvénykönyve, a Tbj., a Szocho. és az EKHO rendelkezéseit, most pedig még a veszélyhelyzettel kapcsolatos átmeneti szabályokat is.
Ráadásul figyelembe kell venni az egyes munkavállalók egyedi helyzetét, például hogy kinek milyen bérpótlék jár az adott hónapban, illetve a járulékok, hozzájárulások rendszerét.
A SkillEd legújabb képzésével KIEMELKEDŐ bérszámfejtőt faragunk belőled. Ismerni fogod a szakma azon fortélyait is, amit az iskolapadban nem mernek neked elmondani. Átfogó, intenzív képzésünk segítségével rá fogsz jönni, hogy a bérszámfejtést lehet máshogy is csinálni…
A kurzus 6 db írásos tananyagból és egy 1 napos workshopból áll, felmerülő kérdéseidet a kurzus teljes időtartama alatt felteheted szakértőnknek.
|
|
Bérszámfejtési Szakértő
|
Átfogó gyakorlati képzés bérszámfejtők, könyvelők és munkaügyi felelősök számára
|
|
|
|
|
Az online tananyag 2021. október 5-től lesz elérhető, a workshopot pedig 2021. október 20-án tartjuk.
Előadó:
Greskóné Koller Krisztina, társadalombiztosítási és munkaügyi szakértő, adótanácsadó
|
|
Figyelem! Most eldöntheted, hogy tantermi képzés, vagy online előadás formájában vennél részt szívesebben a kurzuson!
|
|
|
SkillEd – Forradalom az online oktatásban
Cím: 1139 Budapest, Váci út 91.
Tel.: +36 1 273 2090
Web: www.skilled.hu8902801/7528/2
Amennyiben nem szeretnél több levelet kapni tőlünk, itt leiratkozhatsz.
|
![]() |
|