|
Tisztelt Partnerünk!
Szeretném figyelmükbe ajánlani a sokak által már nagyon várt kiégés tréningünket.
Felgyorsult világunkban, életünk különböző területein, annyi elvárásnak kell megfelelnünk nap, mint nap, melynek következtében teljesen ”elfelejtünk élni” valamint megélni.
Pedig lelki egészségünk szempontjából meghatározó szerepe van annak, hogy megéljük a jelent, a jelen pillanatait. Ahogy meghatározó szerepe van annak is, hogy rendszeresen legyen időnk önmagunkkal foglalkozni, kikapcsolódni, töltődni. Ennek hiányában könnyen válhatunk a kiégés áldozatává.
A kiégés egy pszichológiai tünetegyüttes, melynek velejárója a krónikus fáradtság, érdeklődésünk elvesztése, és idővel a kimerülés. S bár leginkább a munka világával hozzuk összefüggésbe, kiégni nem csak a munkánk során lehet.
A teljes kimerülés állapotába nem egyik napról a másikra kerülünk. Egy hosszú utat járunk be, mely több szakaszból áll. Sok esetben már a kezdeti szakaszában is vannak ún. figyelmeztető jelek, csak sajnos nem tulajdonítunk ezeknek jelentőségét, és nem szentelünk kellő figyelmet.
A 2 napos tréning során, áttekintjük a KIÉGÉS hátterét, az oda vezető tényezőket (kialakulását, rizikófaktorait, a folyamat egyes szakaszainak jellemzőit), majd a REZILIENCIA témakörén keresztül olyan eszközöket (technikákat, stratégiákat) adunk a résztvevők kezébe, amelyek segítségével önmaguk is, nap, mint tehetnek azért, hogy fejlesszék lelki ellenállóképességüket, mely védelmet nyújt a kiégéssel szemben is!
Buzási-Végh Viktória okleveles pszichológus, Örömteli élet boldogságprogram megalkotójának vezetésével. A program elméleti hátterét a pozitív pszichológia irányzatának nézetei nyújtják. Alapgondolata a következő: A múlton változtatni már nem lehet, de mindennap tehetünk azért, hogy az életünk Örömteli legyen! „Olvasatomban, az Örömteli élet nem tökéletes életet jelent, nem problémamentes életet, mert ilyen nem létezik. Sokkal inkább egy önazonos, szorongásoktól mentes életet, melyben megvalósul a testi-lelki-társas és spirituális jóllét állapota. Fontos célom, hogy minél több embertársam indíthassam el az Örömteli élet felé vezető úton! Szakmai tevékenységem során kitüntetett figyelmet szentelek azoknak a Nőtársaimnak, akik gyermekként olyan sebeket szereztek, amelyek lehet, hogy még mind a mai napi begyógyulatlanok maradtak, és jelentős mértékben rányomják bélyegüket életük valamennyi területére. A pozitív pszichológia irányzata mellett szívemhez közel áll a személyközpontú megközelítés, melyben meghatározó szerepet kap az elfogadás, empátia, és kongruencia. Mindez tréningjeimen is megvalósul, és meghatározza az együtt töltött órák menetét, és hangulatát.”
Miben segít a tréning:
- Megbékélés a múlttal
- Reális optimizmus
- Problémafókuszú gondolkodás
- Egészséges életmód
- Képességeink kamatoztatása
- Tudatosság, szenvedélyesség
- Szociális erőforrások
- Strukturális erőforrások
A tréning csak tantermi képzési formában elérhető!
Időpont és helyszín: 2022. október 12-13. szerda-csütörtök 9:30-15:00, mind a 2 napon Jelentkezési határidő: 2022. október 7. LÉTSZÁMKORLÁTOS! Budapest belváros, 1077 Budapest, Wesselényi u. 4. (Hotel Memories Budapest**** konferenciaterme)
Részvételi díj: 59.900,- Ft / fő (tárgyi adómentes képzés) A részvételi díj tartalmazza a tréning, az információs anyag, a kávészünetek és a szendvics ebéd költségét mind a 2 napra.
Kedvezmények:
- 10% kedvezmény a részvételi díjból csoportos jelentkezés esetén (min. 2 fő egy szervezettől).
- Több mint 30% kedvezmény érhető el 3+1 és 5+1 alkalmas hibrid bérleteinkkel.
- Díjmentes részvételi lehetőség ÖRÖKBÉRLET éves szervezeti tagsággal (1 fő / képzés).
|