|
Tisztelt Partnereink!
Figyelmükbe ajánlom hiánypótló továbbképzésünket, amelynek célja, hogy a résztvevők átfogó és gyakorlatorientált képet kapjanak a tisztességtelen verseny, a vállalkozások jó hírnevének védelme, valamint az agresszív és megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok aktuális jogi kérdéseiről. A rövid elméleti bevezetést követően konkrét eseteken keresztül kerülnek bemutatásra az egyes esetcsoportok. Az esetek feldolgozása során a résztvevőknek lehetőségük nyílik interaktív módon bekapcsolódni a jogi elemzésbe, megosztani saját szakmai tapasztalataikat, illetve közösen értelmezni a jogesetek mögött meghúzódó versenyjogi összefüggéseket. A feldolgozott példák aktuális hatósági és bírósági gyakorlaton alapulnak, és olyan ügytípusokat mutatnak be, amelyek a mindennapi ügyvédi és vállalati jogi munkában is rendszeresen felmerülnek. Cél, hogy a résztvevők az egyes esetek megvitatása során azonnal a gyakorlatba átültethető megoldásokat és érvrendszereket kapjanak, legyen szó versenytárs elleni fellépésről, reklámkampány jogi kockázatainak értékeléséről, vagy a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlatok megelőzéséről. A továbbképzés során kitérünk az online térben történő jogsértés és nemzetközi jogérvényesítés sajátosságaira is.
Miben segít a képzés:
Bevezetés
- Versenyjog „kettőssége”: versenykorlátozás vs. tisztességtelen verseny
- Kapcsolódás a fogyasztóvédelmi joghoz, polgári joghoz, reklámjoghoz, élelmiszerjoghoz, stb. Azaz a versenyjog és a vonatkozó szektoriális szabályok viszonya
A tisztességtelen verseny jogi alapjai
- Vonatkozó törvények és ezek alapjául szolgáló uniós normák
- Fogalmi alapok: gazdasági verseny, piaci magatartás, jogsértés
Klasszikus esettípusok – magyar és európai példákkal
- Üzleti titok megsértése
- Megtévesztés, félrevezető információk
- Jó hírnév csorbítása (versenytársra tett valótlan vagy becsmérlő állítások)
- Összetévesztésre alkalmas magatartás, utánzás
- Esetjog-gyakorlat: GVH, bíróságok, EUB
Agresszív és megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok a digitális térben
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok rendszere
- Fttv. szerkezete, uniós háttér (2005/29/EK irányelv)
- Megtévesztő információk, hiányos tájékoztatás
- Agresszív gyakorlatok: nyomásgyakorlás, sürgetés, pszichológiai befolyásolás
- Online piac sajátosságai (dark patterns, influencer marketing, vélemények manipulálása)
Hatósági és bírósági gyakorlat
- GVH döntések az elmúlt 2 évből
- EUB ítéletek
- Fogyasztóvédelmi hatóság és GVH
Vállalati megfelelés
- Compliance-struktúra kialakítása marketing területen
- Ellenőrző lista ügyfelek számára: mit vizsgáljunk egy reklámkampány vagy weboldal esetében
Versenytársi jogsértések és jogérvényesítés: mit tehetünk ügyvédként/jogtanácsosként?
Stratégiai megfontolások ügyvédek számára
- Mikor célszerű hatósági panasz, mikor polgári per?
- Ideiglenes intézkedés?
- Bizonyítási kérdések (képernyőmentés, tanúvallomás, szakértői vélemény)
- Mediáció, peren kívüli megegyezés lehetősége
Nemzetközi kitekintés
- Külföldi (különös tekintettel: osztrák, német) gyakorlat a versenytársak közötti fellépésben
- Határon átnyúló online jogsértések kezelése
Konzultáció a résztvevők kérdései alapján
Előadó: Mag. Dr. Ruzicska Máté, LL.M. ügyvéd, a Budapesti, a Bécsi és a Nürnbergi Ügyvédi Kamara tagja, nemzetközi vállalati jogi mesterjogász, az NZP NAGY LEGAL ügyvédi társulás bécsi irodájának vezetője. Korábban a Grazi Egyetemen folytatott kutatást kartelljogi témában, különös tekintettel a versenykorlátozó megállapodások joggyakorlatára. Jelenlegi munkájában a teljes európai versenyjogi peres és hatósági ügyek koordinációjáért felel, több uniós tagállam hatóságaival és bíróságaival együttműködve. Rendszeresen képvisel osztrák és német bíróságok előtt versenytárs cégeket versenyjogi és tisztességtelen verseny miatti eljárásokban. Szakterületei: versenyjog és határon átnyúló gazdasági jogviták, peres képviselet.
IDŐPONT:
Tantermi + élő online képzés: 2026. március 26. csütörtök 9:30-15:00 Jelentkezési határidő tantermi képzésre: március 20.
Ha nem tud személyesen részt venni tantermi képzésen, válassza az élő online közvetítést + visszanézhető videókonferenciát! Az ÉLŐ ONLINE közvetítésre és a HIBRID képzésre jelentkezőknek további 12 hét hozzáférést adunk a visszanézhető felvételhez. Korlátlan online bérlettel rendelkezők számára a visszanézhető videókonferencia automatikusan feltöltésre kerül az IGAZGATÁSI és a GAZDÁLKODÁSI Tudástárba, ahol létszám- és időkorlát nélkül visszanézhetik.
HELYSZÍN:
Tantermi: 1077 Budapest, Wesselényi u. 4., Hotel Memories Budapest****
Élő online: ZOOM alkalmazáson (a közvetítés böngészőn keresztül is követhető).
Részvételi díj:
TANTERMI képzés: bruttó 46.900,- Ft / fő A részvételi díj tartalmazza az információs anyag és a szünetek alatti ellátás költségét. ÉLŐ ONLINE közvetítés + Visszanézhető VIDEÓKONFERENCIA: bruttó 40.900,- Ft / fő HIBRID részvétel (tantermi + videókonferencia): bruttó 52.400,- Ft / fő
Kedvezmények:
- 10% kedvezmény csoportos jelentkezéssel (min. 2 fő egy szervezettől).
- 30% kedvezmény Hibrid Bérleteinkkel.
- Létszám- és időkorlát nélküli hozzáférés valamennyi korábbi és új képzés visszanézhető felvételéhez és élő online képzésekhez Korlátlan Online Bérlettel.
|